Főoldal Cikkek Galéria Projektek Tagok Tudásbázis Tanfolyam 3D Nyomtatás

ReHAB – 150 felbocsátás 2016. április

Írta: Góczán Bence
2016.04.08.

2016 április 2-án került sor harmadik repülésünkre a ReHAB - 150 ballonnal. A küldetés célja fedélzeti rendszer új szoftverének éles kipróbálása, fényképek készítése valamint a saját fejlesztésű földi állomásunk antennájának tesztelése volt.

A célok közül kikerült a BME-GND 4.5 méteres parabolájának és antennaforgatójának kipróbálása, mivel a kabantartási munkálatok még tartanak az állomáson. Ennek ellenére a BME-GND csapata most is segítségünkre volt a repülés során.

A felbocsátás az Infóparkban, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q épülete mögötti területről történt. A ballon töltése és az elengedés a tervek szerint zajlott. Amíg a ballont felkészítettük a repülésre, üzembe helyezésre került a földi állomásunk teszt verziója a Simonyi Károly Szakkollégium HA5KFU rádióklubjának vezérlőjében. A felbocsátásra több érdeklődő is kilátogatott, így ismét népes csapat előtt indítottuk útnak a ballonunkat.

A ballon töltése

A felbocsátási helyszín elbontása után kisebb problémák adódtak a ballon vételével, mely a rádióállomásunk antennájának elhelyezkedéséből adódott, ezért a földi állomásunkat áttelepítettük egy előnyösebb helyre. Az új helyszínenen egy mobil antenna segítségével ismét kiváló minőségben tudtuk fogni a ballon telemetria adatait.

A ballonunk 32888 méteres magasságban durrant ki. A legmagasabb pontot a szimulációk alapján meghatározott időben értük el. A ballon ereszkedését 1400 méteres magasságig tudtuk követni, a földi állomáson gyűjtött élő rádióüzenetek alapján minden rendszerünk megfelelően működött.

A modul keresése

Landolás után az üldöző csapat elindult a visszatérő egység begyűjtésére. A csapat estébe nyúlóan kereste a visszatérő ballont, átkutattuk az utolsó észlelés több kilóméteres körzetét. Sajnos nem sikerült fognunk a ballon jeleit és a tartalék GPS modult sem tudtuk elérni.

Utolsó észlelésünk Kecskemét és Szentkirály között, 1426 méteres magasságban volt, az alábbi koordinátákon: 46.933493, 19.78938

1A repülési adatok alapján megpróbáljuk pontosítani a lehetséges landolás helyét, de addig is reménykedünk benne, hogy valaki megtalálja a ballont és rajta lévő információk alapján visszajuttatja hozzánk.