Főoldal Cikkek Galéria Projektek Tagok Tudásbázis Tanfolyam 3D Nyomtatás

Magyarok a Marson verseny

Írta: Móricz Tamás
2016.04.08.

A LEGO Kör csapata idén 5. helyezést ért el az immár 10. alkalommal megrendezett Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyén (Magyarok a Marson).

Ez a poszt röviden összefoglalja, miként élte meg csapatunk a versenyt.

A feladat egy olyan távolról irányítható robot készítése volt, melynek segítségével a többi robottal versenyezve minél több oszlop elfoglalása a cél. További részletek itt olvashatók.

A csapat hónapok óta készült a versenyre. A résztvevők: Tenk Milán, Gembicki Bálint, Ugrin Dániel, Móricz Tamás, Plutzer Ferenc, Stahorszki László,Rabatin Gábor, Gujgiczer Anna és Vass Bence.

A verseny Miskolcon került megrendezésre. Pénteken késő este érkeztünk meg a helyszínre, majd a regisztráció után nekiláttunk a munkának. Egy gyors megbeszélés után mindenki elkezdte a feladatát. A hátralévő teendők kapcsán több nehézségbe is ütköztünk, de legtöbbjüket sikerült hajnalra elhárítani, így a hajnali órákban tudtuk tesztelni a robotot. Ekkor derült ki, hogy a kamera eredetileg kigondolt elhelyezése nem megfelelő, így a kamerát mindenképp át kellett helyeznünk. Sajnos már nagy mechanikai változtatásokra nem volt időnk és lehetőségünk, így a saját fejlesztésű magas szintű szoftver modulokat nem tudtuk alkalmazni a versenyen az új kamerapozíció miatt. De a robot a jövőben tovább lesz fejlesztve, és ezeket a szoftver rendszereket is alkalmazni fogjuk. Az szoftverek készítésének folyamatáról szemléletes videó tekinthető meg, melyen mind a beágyazott, mind a magas szintű szoftver készülése látható.

A teszteléssel és a gyakorlással körülbelül 1 órával a megnyitó előtt végeztünk. A verseny nagyon izgalmasan alakult, végig esélyesek voltunk a döntőre. A robotunk végig megbízhatóan működött, pilótája Ugrin Dániel és mitfahrere Móricz Tamás helytállt a megmérettetés során. Sajnos az első menetben egy kedvezőtlen ellenfél-összesorsolás miatt olyan szituáció alakult ki, ahol a pályán lévő oszlopok bejárása után már nem volt esélyünk oszlopokat szerezni úgy, hogy a kör végén is a miénk maradjon. Ebből kifolyólag itt sok ponttól esett el a csapatunk, és végül 6 ponttal lemaradtunk a döntőről.

A versenyre való készülés során és a helyszínen is végig jó hangulat jellemezte csapatunkat. A készülés során olyan húzó közeg alakult ki, ahol mindenki egymás munkáját segítve, egymástól tanulva vette ki részét a fejlesztésben.

A csapat vezetőjeként jó volt látni azt a fejlődést, amin a csapattagok a versenyre való készülés során átestek. Az eredménytől függetlenül gratulálok mindenkinek, aki kivette a részét a munkában! Életre szóló élmény volt veletek felkészülni és részt venni ezen az országos szintű megmérettetésen.

Tenk Milán

Magyarok a Marson projektvezető